Egy kicsi múzeum nagy összefogással

Nem is olyan kicsike a The Little Museum of Dublin, amely a dubliniak adományából jött létre, szó szerint. Ők ajándékozták vagy adták kölcsön a tárgyakat a múzeumnak, hogy az egy Georgian (György korabeli, azaz XVIII. századi) lakóházban bemutathassa Dublin társadalmi életét az elmúlt száz évben.

Hogyan is nézett ki egy ilyen lakóház? Megtudhatjuk a kiállításból.

A földszinti szobák voltak a fogadószobák, ahol a vendégeiket köszönthették a háziak. Időnként a hátsó szobák a földszinten ebédlőnek voltak berendezve. Ide könnyen felhozhatták az ételeket a személyzet tagjai az alagsori konyhából. Az emeleti szobák a szórakozást szolgálták. Itt volt a zongora szalon. Ma is áll még az eredeti kandallója. Ahogy feljebb megyünk az épületben a szobák ablakai egyre kisebbek. Itt fent voltak a tulajdonosok hálószobái és a tetőtérben a személyzet hálófülkéi.

Az alapítástól kezdve mindössze néhány hónap alatt már meg is nyitotta a kapuit 2011-ben a múzeum. Három szinten vannak kiállítva az összegyűjtött emlékek, műalkotások. Egyes szobák csak a vezetett séta alkalmával láthatók, míg másokat szabadon tanulmányozhatunk a mindössze félórás séta előtt vagy után.

Természetesen nem mutatják be a több, mint ötezer tárgyat, de néhány érdekességre felhívják a figyelmet, majd mindenki szabadon „szemezgethet a csemegékből”.

Igy szemezgettem én is. 

Rögtön megragadta a figyelmemet egy sötét napszemüveg és egy buszbérlet, azután mellette egy orvos sötétszemüveges fotója a rendelőjében. A fül-orr-gégész professzor elveszítette látását, de még évekig tudta gyógyítani a betegeket, akik közül a gyerekek nem is tudták, hogy a doktor bácsi vak. Az ő buszbérlete az 1. számú, amelyet vakok számára ingyen adott a busztársaság.

A konyha helyén ma kávézó van, a hátsó udvar területén alakították ki a mosdókat, és a földszinten pedig a múzeum ajándékboltja és a jegypénztár található.

A múzeum épülete a St. Stephen’s Green 15. szám alatt van, közvetlenül a St. Stephen’s Green parkra néz. A mai park területén valamikor az állataikat legeltették a dublini polgárok. Még a XVIII. században is, amikor a nagyszerű épületeket felhúzták a Green köré, nem volt ez más, mint legelő és a szalonkavadászatok helyszíne.

Majd a parkot kerítésekkel és kapukkal zárták le, és 1877-ig csak az a tulajdonos mehetett be, aki megfizette az évi egy guinea-t a használatáért. A XIX. század végén gyönyörű parkot varázsoltak belőle, és mostanság évi nyolcmillióan mennek át rajta, élvezik a zöldet, a virágok, a szökőkutak, a tavak és a madarak látványát. (A tanfolyamunk kapcsán gyakran jöttünk ide fotózni, és a Finding ULearn c. kisfilmünk is zömében itt készült.)

Mit is kaptak az írek az angoloktól? – tette fel a kérdést az idegenvezető. A látogatók sorolták: az angol nyelvet, az egészségbiztosítást, a Georgean házakat, a csatornahálózatot, az elektromos áramot és a Monto nevű vöröslámpás körzetet, a legnagyobbat egész Európában. De miért van kiállítva egy brit zászló? Mert az angol hadihajót, amely a Liffey torkolatában horgonyzott, az írek nagyon megszerették.

Újabb kérdés: Olvasta-e valaki James Joyce Ullyses-ét, amely a főszereplő Leopold Bloom egy napját mutatja be Dublinban? Nem? Hát itt a múzeumban az Ullyses első kiadásának egy példánya az utolsó oldalnál van kinyitva. Mostantól mindenki elmondhatja, hogy eljutott az utolsó oldalig…

A kiállításban láthattunk régi bútorokat, konyhaeszközöket, boltok berendezési tárgyait, dublini vagy ír termékek csomagolását, de például a német Blue Nun nevű bort is, amelyre a látogatók közül néhányan még emlékeztek, és a rossznyelvek szerint olyan rossz volt és olyan „univerzális”, hogy ha valaki a falra köpte (mert olyan pocsék volt az íze), akkor a falról a foltot is rögtön leszedte.

Az írek nagyon büszkék az ír származású külföldiekre is. Szinte minden múzeumban említést tesznek róluk. Itt a kiállítás kapcsán elmondták, hogy Che Guevara argentin születésű marxista forradalmár, gerillavezér és később kubai miniszter egyik felmenője ír volt, valamint a híres grafikát egy ír művész készítette róla.

J. F. Kennedy elnök hangját rádiófelvételről hallgathattuk meg.

Egy egész szoba foglalkozik a dubliniak kedvenc Lord Mayerével, Alfie Byrne-nel és a dublini rock bandával, a U2 együttessel.