Magdalene Mosodák

Tegnap délelőtt a Collins Barracs-ban, egy valamikori laktanya épületeiben voltam, amely ma a National Museum of Ireland – Decorative Artnak ad otthont.

A múzeum

Jelenleg ez egyfajta iparművészeti, képzőművészeti és történeti múzeum. Végigjárva a hatalmas épületet találtam itt katonai kiállítást (kis válogatást nyújtva a katonai járművekről és a katonai életről), az írek lakásait bemutató bútorkiállítást, egy divattervező modern kollekcióját és régi darabokat, hatalmas gyűjteményt asztali ezüst és üveg edényekből, érmekiállítást, ázsiai dísztárgyak és vallási jelképek sokaságát. Láttam továbbá néhány kisebb kiállítást (pl. néhány tárlót, feliratokat és érintőképernyős monitoron információkat, képeket, filmeket a Rainbow Revolutionről, azaz a Szivárvány forradalomról). 

Egy kiállítás a dinoszaurusokról szólt, bemutatva a csontvázakat és a megtalálásuk körülményeit, illetve a rekonstrukciós rajzokat. 

Egy kedves részlete volt a múzeumnak a dizájn kiállítás, amely rávilágított a fontosságára, majd székeken mutatta be a funkció és a küllem kapcsolatát.

Magdalene Mosodák

Alison Lowry kiállításán meghökkentő tárgyakat láthattam. Egy rövid filmben a művésznő elmondja, hogy a kiállított hosszú kötényt és gyermekruhákat a következőképpen készítette: megvarratta a darabot, majd ragasztóval bekente és apróra őrölt üvegszemekkel behintette. Ettől a darabok fehér vibráló felszínt kaptak, és hátborzongatóan csillognak a fekete háttér előtt kis lámpákkal megvilágítva.

De mit is jelképez ez a kötény? E tárlat kapcsán Írország történetének egy hosszú és hátborzongató fejezetéről fogok most írni, a Magdalene Mosodákról (Magdalene Laundries). Én itt csak annyit írok, amit a kiállításból tudtam meg. Ha további információra van szükségetek, mert nem világos, vagy mert érdekel a téma, itt olvashattok róla.  Egy ma megjelent cikk a kiállíást mutatja be.

  

A Magdalene mosodákat, vagy menedékhelyeket a XVIII. század közepén hozták létre Írországban. Üzemeltetőik különböző elnevezésű keresztény szervezetek voltak, amelyek többségét a katolikus rendek irányították, főként apácák. A szervezetek mindegyikének az olyan „bukott” nők megjavítása volta célja, akik vagy prostituáltak voltak, vagy házasságon kívül hoztak világra gyermeket. A XIX-XX. századi Írországban a bezárt raboknak mosodákban kellett dolgozniuk. Ezek tehát önellátó és nyereséges vállalkozások voltak. Ami a brit uralom alatt a bebörtönzést szolgálta, az a későbbiekben példanélküli fizikai, lelki és érzelmi durva bánásmódhoz vezetett Írország függetlenségének kikiáltása, 1922 után. Csak 1922 után tízezer nőt helyeztek el a Magdalene mosodákban. Az utolsó Magdalene mosodát 1996-ban zárták be.

Hangfelvételről néhány visszaemlékező a szörnyű bánásmódokról, a büntetésekről beszélt, és arról, hogy egyáltalán nem volt szabad beszélniük. Hajukat rövidre vágták, és bár elméletileg szabad volt panaszt tenni valamiért, aki ezt megpróbálta, annak a mondatait bejegyezték egy nagy fekete könyvbe, majd a panaszkodásért külön büntetést kapott. Az egyik visszaemlékező azt meséli el, hogy két hétre bezárták egy teljesen üres szobába, ahol semmiféle bútor sem volt. A padlón aludt. Egy darabig próbálta visszatartani a székletét és a vizeletét, majd végül is az egyik sarokban végezte el a dolgát. Ez így ment két héten át.

Alison Lowry 10.000 apró papírfigurát vágatott ki olyan fénymásolatból, amely arról az ötfontos bankjegyről készült, amelyen az A Religious Sisters of Mercy alapítójának Catherine McAuleynek arcképe látható. Ezek a papírfigurák templomi adománygyűjtő zsákokból „ömlenek ki”. A művésznő ezzel is emlékeztet az ír függetlenség óta fogvatartott 10.000 nőre.

2013-ban Edna Kenny elnök nyilvánosan bocsánatot kért az állam nevében azoktól az asszonyoktól, akiket a Magdalene mosodákban tartottak fogva.  

A kiállítás másik fele az Anya- és csecsemőotthonok borzalmaira világít rá, az áldozataiknak állít emléket. Ezekben az otthonokban 1904 és 1996 között 35.000 nő és leány élt kilenc intézményben. Hatezer csecsemő és gyermek pedig életét vesztette. Jelenleg egy vizsgálóbizottság próbálja felderíteni a tényeket, vizsgálja a tevékenységüket az 1922 és 1998 közötti időszakban.

Akárcsak a Magdalene mosodákat ezeket az Anya- és csecsemőotthonokat is apácák vezették, ahol a hajadon nők megszülhették a gyermeküket. Az egyik ilyen otthonban 796 gyermek és csecsemő halt meg, akiket azután egy tartályban „temettek el” 1925-től 1961-ig. Az életben maradt csecsemőket általában észak-amerikai katolikus családoknak adták örökbe, a kapott pénzből pedig az intézményeket üzemeltették.

Az egyik visszaemlékező nő elmondja, hogy őt az apja adta be az egyik otthonba, mert megözvegyült és az új házasságába már nem akarta magával vinni a gyermeket. Egy másik pedig azt mondja el, hogy az iszákos és erőszakos apja miatt vették őt ki a családból.

A gyermekekre apró „üvegruhácskák” emlékeztetnek.

Megkerestem a St. Stephen's Green parkban a Magdalene mosodák emléktábláját.