Új hét kezdődött a képzésen
Új hét kezdődött a képzésen. Három
magyar résztvevőn kívül mindenki új. Némileg folytatása az e heti a korábbinak.
Ennek most az a címe, hogy "Van rá egy app.!"
A
bemutatkozó előadások után kezdtük az új anyagot. De várjunk csak! A csoport:
egy osztrák tanárnő, hét luxemburgi és mi hárman magyarok. Mi magyarok
különböző iskolákból jöttünk, míg a luxemburgiak egy város azonos iskolájából
(az ottani 16 angoltanárból) heten! Hogy is van ez?!
Nálunk a pályázatnál nem
lehet ugyanoda menni, ha együtt is utazik két kolléga, akkor is más-más
kurzusra kell járnia. Meg kell tanulnia, amit tanítanak, majd széles körben
disszeminálni, azaz megosztani a tudást. Nem azért adják a pályázati pénzt,
hogy csak magunknak tanuljunk, hanem hogy megosszuk. Ők vajon kinek osztják meg
majd? Amikor megkérdeztem őket, akkor nagy szemeket meresztettek, erről még nem
is hallottak. Szerintük ez magyar találmány! Elmondásuk szerint ők azért
jöttek, hogy az iPadet jobban tudják majd használni az osztályokkal! Jól kezdődik.
Mi még csak nem is álmodhatunk iPadről!
Comments
Post a Comment